Kedves Látogatóm!

Üdvözöllek honlapomon!

Sok szeretettel ajánlom figyelmedbe a következő idézetet, mely a Bhagavad-gītā 2. fejezetének 13. verse. A magyarázat a Brahmā Madhva Gauḍīya Vaiṣṇava sampradāya hagyományvonalát követi. Kívánom kísérjen utadon ittléted során és hozzon reménységet napjaidba bármerre is jársz-kelsz a világban.

dehino 'smin yathā dehe kaumāraṁ yauvanaṁ jarā

tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a születésen át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

Minden élőlény egyéni lélek, ezért minden pillanatban változtatja testét, s néha mint gyermek, néha mint fiatal, néha pedig mint öreg nyilvánul meg. Ám minden esetben ugyanarról a szellemi lélekről van szó, amely semmilyen változáson nem megy keresztül. Ez az egyéni lélek végül a halál beálltával elhagyja a testet, s egy másikba vándorol. Biztos, hogy a következő születésben új testet kap - vagy anyagi, vagy lelkit -, ezért Arjunának semmi oka nem volt amiatt keseregni, hogy Bhīṣma és Droṇa, akikért annyira aggódott, meg fognak halni. Inkább örülnie kellett volna, hogy öreg testüket újakra cserélik, s ezzel energiájuk is megfiatalodik. Ez a testcsere az élvezet és a szenvedés legváltozatosabb formáit teszi lehetővé az ember számára, életében elkövetett tetteinek megfelelően. Bhīṣma és Droṇa mindketten nemes szívű lelkek voltak, s így kétségkívül lelki testet kaptak volna következő életükben, vagy legalábbis mennyeit, hogy egy magasabb rendű anyagi létet élvezhessenek. Bánkódásra tehát egyik esetben sem volt ok.

Aki tökéletes tudással rendelkezik az egyéni lélekről, a Felsőlélekről, valamint az anyagi és a lelki természetről, azt dhīrának, nagyon józannak nevezik. Az ilyen embert sosem téveszti meg a test cseréje.